Miért is fontos a homlokzati, azaz a kültéri falfesték, miért is nem jó erre a ThermoShield?

Az épületek homlokzatának festése 2 célt szolgál. Egyrészt felfrissíthetjük házunk külső megjelenését, másrészt megóvhatjuk a falakat a külső környezeti behatásoktól. Így tehát a kültéri falfesték díszítő, és egyben védelmi funkciót tölt be.

Egy feltűnő színnel dekorált épület, vagy éppen a saját, frissen festett házunk, kellemes látványt tud nyújtani, tehát esztétikai szempontból fontos a kültéri falfesték. Viszont a falak védelmére is nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen az időjárási viszontagságok nagyban befolyásolhatják a falak tartósságát. A homlokzat lefestése előtt célszerű a falfelület hibáinak kijavítása, így is meghosszabbítva a felkerülendő védőréteg tartósságát. Ez pénztárca kímélő is lehet, ami nem utolsó szempont.

Milyen kültéri falfestéket válasszunk?

Összegezve tehát – egy megfelelő kültéri homlokzat falfesték két legfontosabb feladata, hogy gondoskodjon az épület esztétikájáról, illetve annak védelméről.

Ezen belül legfontosabb, hogy a nedvességtől, csapadéktól megóvjuk házunkat, hiszen az esővízben található különböző anyagok kárt okozhatnak a falszerkezetben. (Pl.: felületi elváltozás, felhólyagosodás). Ennek kivédését nagyban elősegíti egy hatékony kültéri falfesték. Tehát érdemes olyan homlokzati festéket választani, ami megfelelő védelmet nyújt a külső hatásokkal szemben.

Tudnivalók a kültéri falfestékekről

A legtöbb kültéri falfesték egyik tulajdonsága, hogy nem teljesen vízhatlan. Tehát a csapadék egy minimális részét átengedik, így hatással van a falfelület folyadékháztartására. Egy megfelelően kiválasztott kültéri falfesték épp csak annyi vizet enged át, amennyire a fal szerkezetének szüksége van. Ez segít abban, hogy a száraz, meleg időben a fal optimális nedvességtartalma megmaradjon. Ezt nevezzük páraáteresztő képességnek.

A homlokzat felújítására akkor van szükség, mikor a túlnedvesedett fal felületére vastag porréteg rakódik, amely beszívja a nem kívánt nedvességet, ezáltal bomlásnak indulhat a festékbevonat. Célszerű még azelőtt elvégezni a felújítást, hogy a bevonat összetevői krétásodásnak indulnának.

Meszes kültéri falfesték

Kedvelt termék, hiszen alkalmazhatósága egyszerű, felviteléhez nincs szükség egyedi szerszámokra, eszközökre. Vízzel jól oldódik, ezáltal környezetbarát falfestéknek minősül. Színállósága, takaróképessége, valamint víztaszító hatása rendkívül jó. A nedvességet addig visszatartja, amíg a mész megköt. Ezzel megakadályozható a mész kiégése.

Hátrányai, hogy csak megfelelően szigetelt helyen használható, hiszen a nedves falszerkezetre nem vihető fel tökéletesen, továbbá fagyveszélyessége miatt csak +5 fok fölött hordható fel.

Szilikát alapú kültéri falfesték

Felhasználhatóságuk sokoldalú. Régi és új ásványi vakolatok védelmére szolgál.  Felvitele előtt a megfelelő alapozás elengedhetetlen. Jó színtartó, kiváló időjárás állóságú, az alaphoz rendkívül jól tapad.  Amire érdemes odafigyelni, hogy az elkészült felület nehezen javítható. Igen elterjedt kültéri falfesték, hiszen áruk kedvező. Ez az oka annak is, hogy manapság nem csak a műemlékvédelem területén, hanem épület felújításoknál is egyre gyakrabban találkozunk vele.

Szilikon bázisú homlokzati falfestékek

Kedvező tulajdonságú kültéri falfesték. Vízlepergető tulajdonsága miatt igen tartós bevonatot ad. Kiváló fedőképességű és ellenáll az UV sugárzásnak. Vízfelvétele és vízáteresztő képessége rendkívül csekély, ugyanakkor igen jó páraáteresztő képességgel rendelkezik, ami nagyon fontos tulajdonság egy kültéri falfestéknél. Ezáltal mindig optimális szinten tartja a falszerkezet nedvességtartalmát.